Egy igazán mozgalmas és tartalmas nap északon!

A mai reggel kisebb nehézségekbe ütközött, mivel nem fikszáltuk le pontosan a tegnapi sofőrrel, az általunk hitt 7 órás találkozót. Ezért egy drága órát vesztettünk! De sebaj, nem szegi kedvünk semmi. Időközben megérkezik a tegnapi pilótánk, aki elvisz egy kollégájához, aki majd egy komolyabb gépjármüvel visz minket a nagy túrára!

Elindultunk, egy picit még a tegnapi fáradalmakat cipelve magunkkal. Fél óra utazás után kezdett kibontakozni a táj szépsége. Felébredtünk,a hangulat fokozódott. Első álomásunk Thaiföld legmagasabbra törő meleg vizű forrása. A várakozásokat felülmúlva nyerte el tetszésünk, "nem is gondoltam volna...." hangzottak el a megjegyzések. A vize olyan forró volt, hogy a tojások is megfőttek benne, de volt olyan rész is, ahol a megfáradt turisták lábukat áztathatták, igy tett Ildikó is.

Tovább menve nemsoká egy fantasztikus élményben volt részünk. A főút mellett rizsföldeken dolgozó helyiekre lettünk figyelmesek. Kézifék be, ajtó nyit, kipattanás, fotózás testközelből, hiszen a keskeny (40cm) sáros töltéseken odasétálva máris a rizsföld közepén találtuk magunkat! Ez aztán nem semmi élmény! Az emberek közvetlensége, miközben dolgoztak, meglepő volt! ("pont mint nálunk" :-) ) De beszéljenk a fotók...

Következő állomásként megcsodálhattuk a fehér templomot. Ha esküvői fotózás, akkor sehol máshol! Szeretnénk figyelmetekbe ajánlani, ha fotós kell, tudunk kettőt! :-) Ha elhagyod értékeid, itt a következő utad alkalmával ismét magadénak tudhatod ("pont, mint otthon" :-) ) Nem ide illő téma, de azért kitérnénk egy érdekességre, Ildikó elment wc-re, de a cipőjét le kellett vennie, majd papucsra váltani. Kicsit érdekes volt, és persze western legugolós, kapaszkodni nem tudós, pottyantós várta. Jót röhögtünk.
A továbbiakban utunkat kisebb hegyek övezték, amiben gyönyörködhettünk. A hangulat itt már tényleg felfokozott. Folyamatos poénok, kialakult szlogenek és becenevek, úgy mint Tolmácsi, Kakamaki, Paragép és Széf-séges Ildikó személyében. Hosszú az út a hosszú nyakúakig!

Megérkeztünk nyakas földre!!! Long Neck Karen Village, és persze még másik 4 hegyi törzs. A bejáratnál szemléltették azt a bizonyos réz karika tekercset, mellyel a nők nyakát nyújtják. Minden évben eggyel több karika kerül fel. Kezünkbe vehettünk egy vállunktól homlokunk közepéig tartó tekercset, ami 4 és fél kg-t nyomott, és egy régi öntött vas vasaló súlyának felel meg. Nagyon durva volt a kezünkben tartani!
Belépve, furcsa érzés volt elsőre. Mintha egy rezervátumba mentünk volna, ahol kirakatba tettek volna egy népet a turistáknak! De beljebb haladva rá kellett jönnünk, hogy ők valóban itt élnek, és nekik egyáltalán nem rossz az, hogy mások, mint az átlag ember.

Miközben sétáltunk át egyik helyről a másikra, sorra nézhettük meg a népek ruhaviseletét, kézműves termékeiket, mint pl. a bambuszból készitett poharat is, majd zenéltek nekünk bambusznádból készitett rudakkal. Nagyon kedvesek és szivélyesek voltak, sőt, még pózoltak is nekünk néhány fotó erejéig. Tovább menve kakasok, tyukok, kis bébijükkel grasszáltak fel és alá, kutyák, macskák rohangáltak. Végre megérkeztünk nyakigláb asszonysághoz, aki épp sálat szövögetve várt minket. Ildikó, az ő invitálására 2 perc múlva már mellette ül, és nézi, hogyan készül a remekmű. Nagyon kedves volt hozzánk, ugyan nem beszélget, de folyamatosan mosolyog és néha hümmög hozzá :-) . Ari volt! Lányok vásároltak is pár sálat, amiket ő késztett.
Egyszer csak gyerekzsivaly törte meg a csendet, mint kiderült egy helyi iskola volt a szabadban, bambusznád szerkezetű kis épület pálmafa levél tetővel, táblával, bambusz padokkal. Nagyon magával ragadott minket. Először félve mentünk oda, de nem volt miért, mert egyből üdvözöltek minket angol és thai dalokkal. Megintcsak rengeteg jó kép készült. Ez volt eddigi legcsodálatosabb élményünk, ilyet még életünkben nem tapasztaltunk, különleges érzés volt, hogy belepillanthattunk ebbe a természetes életbe. Nagyon szerencsésnek érezzük magunk! Szomorúan hagytuk ott őket!!!

Lassan a végéhez közeledtünk túránknak. Máris a kocsiban ültünk, és szélsebesen közelitettünk Thaiföld legészakibb pontjához, a Burmai határhoz, Mae Sai-hoz. Az út szélét árusok szinesitették a maguk forgatagával, és helyben sütött finomságok illatával. 20 perc erejéig volt szerencsénk meglátogatni egy kézműves vállalkozást, akik jade kövek megmunkálásával, csecsebecséket és ékszereket készitenek. Majd megnéztük a határt, ahol fegyveres őröket és kéregető gyerekeket is láttunk.
Hazaindulás előtt megnéztük, az Arany Háromszöget, ami Thaiföld, Burma és Laosz találkozása a Mekong folyónál. Itt is történt egy emlékezetes dolog: helyi szerzetesek megkérdezték honnan jöttünk, majd Ildikó visszakérdezett: valóban nem lehet a szerzetesekről fotót késziteni? Mire ő kissé hátra húzódva ecsetelte, hogy végülis lehet, de jobb ha megkérdezed előtte. De még hozzátette, hogy nőkkel nem érintkezhetnek, és nem is mehetnek közel hozzájuk a nők.

Ekkor esett le Ildikónak, hogy talán célzás ertékű volt a dolog, mert igen közel állt. Zavarba esvén, egy finom lépést tett hátra, majd megkérdezte, mi az elfogadható távolság, erre a szerzetes mondta: 1 méter. Erre méginkább zavarba jőve még egy lépés hátra, persze többiektől nagy röhögés!!!

Irány haza, elmentünk a tegnapi kedvenc éttermünkbe, majd az utcán megettük hőn áhitott palacsintánkat, és séta haza, plusz 3 óra blogirás, és a szokások fotóelemzés!

És ez egy igazán mozgalmas és tartalmas nap volt!!!!

Holnap indulunk Kambodzsába, ahol lehet hogy nem lesz netünk, igy ne izguljatok, ha 2-3 napig nem irunk!