A mai reggel más, mint a többi, mivel picit megoszlott a team. A Zoli viz alatt, mi pedig viz felett élveztük a pihenést. Először a mi hármunk programját irjuk le, és majd a végén a Zoli kiegésziti saját élményeivel. Egy speed boat-os túrára fizettünk be Koh Khai szigetére. Kiérve a kikötőbe kedvenc útitársainkkal lehetett szerencsénk együtt utazni, china föld lakóival, s a maguk vircsaftolásával, neveletlen, gátlástalan videlkedésével. De sebaj, az idő kitűnő, a hangulatunk is csodás. Kis mentőmellény keresés után el is indulva szeltük a hullámokat. Nagyon élveztük! Megint csak a kinaiaknak köszönhetően megspékelték utunkat, és elszórakoztattak idióta személyiségükkel (pl. aranyláncon lógó ridikültől elkezdve a csini mini ruháig, vagy a bőrükön vastagon álló fehár krémkupac, fejükből kiálló hatalmas napellenző, ami a fejük tetejét persze nem védte, és még sorolhatnánk...) Megérkezve a szigetre vakitó homok fogadott bennünket, és persze még több kinai, akik mentőmellénybe ültek szigorúan árnyékban és mentőmellényben. TWO TEA, hogy nem 100-asok!
Gyors fotó, aztán lepakolva a cuccunkat, máris a bárpult előtt oltottuk szomjunkat, jobb hiján, Ildi egy breezert, Anita és Gyuri sört szürcsölgetve, mert akkor még nem tudtuk, hogy arrébb sétálva megannyi koktálbár sorakozik.
Aztán közlölte velünk az idegenvezető, hogy nem tudunk átmenni a másik két szigetre, mert nagyon sok a medúza, és nagyon hullámzik a viz. Kicsit csalódottak voltunk, mivel nem azt kaptuk, amire számitottunk, és ennek fejében kicsit diliház is volt. Nemsokára jött az ebéd, fél órával később érkeztünk, ami már egy másik turnus időpontja volt. A kaja nem volt finom, és Ildit még meg is gyanusitották, hogy mi másodjára állunk sorba az ebédért. Az sem volt semmi, miközben Ildi evett, a kinai nő ott pisiltette meg a gyereket. Amugy a sziget gyönyörű, a viz pedig csodás. Picit még fürödtünk, fotózgattunk, aztán indultunk vissza a kikötőbe. Visszaérve a szállásra, gondoltuk felmegyünk a medencéhez iszogatni, és Zolit itt vártuk, hogy megoszthassuk élményeink egymással. Már nagyon későn érkezett, kicsit izgultunk is miatta, de mint kiderült csak hosszú volt az út a merülőhelyig.
Azt mesélte, hogy reggel a kihalt utcán ülve várta a transzferjét, ami szinte óramű pontossággal érkezett, és rajta kivül nem ült benne senki. Ebből gondolta, még sok megálló vár rá. Addig nem is volt gond, mig az utolsó megállónál kinaiak egy csoportja szállt fel. Az út összesen két órán át tartott, és ebből egyet kinai zsivalyban töltötte el. A kikötőbe megérkezve óriási fejetlenség vette kezdetét, a kinaiak egymáson tiporva szedték össze a szükséges felszereléseiket. Majd észrevette, egyedüliként kapott lila "D" betűt, ami a diving-ot jelentette. Megindult a tömeg a speedboatok felé, egy magas betonkikötőn kellett lemászni. A sok kinai között nagyon egyedül érezte magát, és azon gondolkozott, vajon milyen lesz a napja..? A másfél órás út közben a kinaiak mégis vidám perceket szereztek neki, mint pl. egy nő 10 féle napozószert kent magára, egy másik pedig átlátszó zacskóba helyezte el reggelijét, ami ugyanott jött ki, ahol már egyszer bement... A kikötés után egy két személyes motoros gumicsónakkal jöttek érte, az eddigi kirekesztettség után kiváltságosnak érezte magát. A pici csónak egy nagy búvárhajóhoz vitte, ahol kiderült, ezen a napon csak ő egyedül lesz a fedélzeten, akit kiszolgálnak. Bemutatkozott neki a merülésvezető, aki egy szinpatikus figura volt, de mint később kiderült, nem egy beszédes tipus. Frissen facsart narancslé, és némi búváradminisztráció után elindultak az első merülőhelyre. Megérkezés, beöltözés, és végre a várva-várt merülés!!! Először 20-35 méter között voltak, óriási sziklák, és eddig még nem látott korallok, halak között. A koralloknak feltünően élénk szine volt, és életében először napóleon halat is láthatott.
38 perc után a felszinre érkezve elfogyasztotta ebédjét, ami hal volt, de fel se tűnt neki, csak miután megette és megkérdezte. Majd kis relax és újra alámerülés. Erről is sokat tudna mesélni, de ami kiemelkedő volt, az a 3 leopárd cápa látványa! Összegezve a napot, nagyon jól érezte magát, de hiányoztak neki a manták, amikre annyira vágyott. Az eseménydús nap után 4 és fél óra hazaút következett, ami kicsit lefárasztotta.
Mivel szegény Anita totál kidőlt és megviselte a fél napja tartó hasmenése, plusz nem is nagyon volt éhes, ő kivételesen nem jött velünk vacsizni. Hármasban indultunk útnak, hogy keressünk egy, a tegnapinál mindenképp jobb éttermet. Hát meglepő módon nem volt könnyű. El voltunk már szokva a magas áraktól! Hosszas bolyongás után Thaiföldön először, betévedtünk egy európai, egészen pontosan eredeti olasz étterembe. Nagyon jó választás volt, mert a tegnapi rossz emlékek után maximálisan kárpótolva lettünk, hullára zabáltuk magunkat. Mauró, a séf, még oda is jött hozzánk kezet fogni. És persze megint mindenki olasznak nézett minket. Hazasétáltunk, majd időben lefeküdtünk, mert holnap Similan szigetekre megyünk (Zoli immáron másodszor), és nem akartuk kikésziteni magunkat, tudván a korai kelést...
