Kis idő elteltével már úton is voltunk a korom sötét Kambodzsában, csak a nagyobb utakon van közvilágitás, de abból is csak néhány helyen. Izgalommal és várakozással tele ültünk, lassan zötyögő, kis motoros tuk-tukunkban. (A Kambodzsai tuk-tukok úgy néznek ki, hogy egy kis motor hátsó ülése fölé van rögzitve egy forgópánt, és egy 4 személyes riksa szerű kis kocsit húz maga után.)
Nos, megérkeztünk a kasszához, ahol be kellett fizetni az egy napos belépő árát (20 dollár/fő) Hatalmas a tömeg, szinte már hihetetlen! Slowly Seth-akit Zoli nevezett el igy- ezután ismertette a mai napi ütem tervét, ami szerinte ideális lenne, persze, csak ha nekünk is megfelel.
INDULÁS! Teljes izgalom, egyszer csak megállunk, ahogy a többek is tesznek, de mivel sötét van, csak gondoljuk, hogy megérkeztünk Angkor Wathoz. Mert tényleg az orrunkig sem láttunk. Majd megindultunk az elemlápák fényének áradatával. Sajnos későn jöttünk rá, hogy a szállásunkon a zseblámpát nem az áramszünet miatt, hanem az Angkori napfelkelte miatt tették oda. Ahogy kezd kicsit világosodni, és a szemünk is szokja a sötétséget, kezdenek körvonalazódni a wat tornyai. "Felfogtátok hol vagyunk???" - hangzott felváltva a szánkból, néhány vaskos lépcső megmászása után. A tóhoz érve igyekeztük megkeresni a fotózáshoz legalkalmasabb helylet, nem volt egyszerű, de végül sikerült. Végre megindult a nap felfelé a maga megszokott tempójában. A narancssárgás sziluettben megláttuk a régen elhagyott, majd újra megtalált öreg, de máig is óriási templomot. Itt van, és mi látjuk!!! Lenyűgöző, monumentális, és mi ITT VAGYUNK!!! Nem hittünk a szemünknek. Kicsit mégis csalódottak voltunk, mert felhős volt az ég, amikor már szinte feladtuk, egyszercsak kibújt a felhők felül a nap, érintve a Wat tornyait. Egyre aprólékosabban kristályosodott ki szemünk előtt a templom szépsége!!! Készült pár képeslap fotó! :-)))
Ezután befelé vettük az irányt! Belépve, ha az ember lehunyja a szemét, érezheti az évszázadok terhét a vaskos oszlopokon, melyek tapintásával, mintha eggyé válna az ember, és érezné az ódon falak lassú, öreg vérkeringését. A lélegzetünk is lelassult, és tudtuk, meghatározó lesz az életünkben a mai nap. Egyszerűen fantasztikus érzés volt, valósággal sokkolt! Órákig bolyongtunk, láttunk valamiféle szertartást is, amit a szerzetesek tartottak ünnepélyes keretek között. Főszereplője egy diszes öltözetű kisfiú volt, akit valószinűleg szerzetessé avathattak, vagy valami hasonló... Találkoztunk itt élő majmokkal is, testközelből csodálhattuk őket!
Búcsút intettünk a watnak, és második állomásunk, a Bayon felé vettük az irányt. Ez alkalmi sofőrünk kedvence. Megpillantva azonnal feltűnt, minden irányból mosolyog ránk, hiszen 200 mosolygós arcot helyeztek el rajta épitői. Belül turisták tömkelege nehezedik a kopott lépcsőkre. Egyikőnknek felrémlett valami elefánt terem, na nehogy kihagyjunk valamit, nosza keressük meg. Kis kolbászolás után a zeg-zugos épületben megkérdeztünk egy ottani őrt, ugyan mondja már meg hol van amit keresünk. Kiderül, nem is elefánt terem, hanem terasz, és egy másik épület, kicsit arrébb. :-)) Tudomásul vettük, és már haladtunk is tovább következő templom együttesünkhöz. Tukajdonképpen ugyanaz, de azért természetesen mindegyik adott egy kis plusz látnivalót. A csajok felmásztak a hatalmas és meredek falú Phimeanakas-tetejére, némi látnivaló reményében, de nem jött össze, mert a fák még igy is magasabbra nyúltak.
Ezeket az épületeket is magunk mögött hagyva éhesen-szomjasan tértünk vissza Seth-hez, aki jót aludt gépjárművében, mig mi térdünkig koptattuk a lábunk. Mondtuk neki, jöhet az ebéd, ami nagyon fini volt. Itt kell megjegyeznünk, nem kell annyira félni, mint amennyire mondják. Persze jó elővigyázatosnak lenni, de ahol folyamatos az étkeztetés, és tisztának tűnik, sok a turista, ott nyugodtan ehetünk.
Aztán hires Ta Prohm felé folytattuk utunk, ahol megannyi film készült, mint pl. Angelina Jolie Tomb Raider-je is. A kaputól hosszú ösvény vezetett a bejáratig. Belépve egyből egy óriási fa fogad minket! "Húúúú, milyen öreg lehet!?" -hangzik! Beléptünk, és a lélegzetünk is elállt. Ez szinte tökéletesen mutatja, milyen régi ez az épület. A fa gyökerei átfonják az egész tetőt, ablakokat, és hosszú méterekre tornyosodnak az ég felé. Elképesztő!!! És még ezen kivül többféle különleges fa képződményt láthattunk, olyat is, aminek hatalmas gyökereire már évszázadokkal ezelőtt ráomlott a fal, de a gyökerek igy is utat törtek magunknak. De erről még oldalakat tudnánk irni, de sajnos nem tehetjük. És ez igaz az összes többi helyre, ahol jártunk az Angkorban.
Jöjjön el mindenki, és tapasztalja meg, ezt látni kell mindenkinek! Leirhatatlan és feledhetetlen élmény volt!
A nap végeztével Seth-et megkértük, vigyen minket vissza a kedvenc Red Piano éttermünkbe! Itt újra finomat vacsiztunk, és igy zártuk a mai napot!
I love Kambodzsa!!!! Ide még visszetérünk!!!
Képek coming soon, sorry!!!
