Angkor képekben!

Kambodzsa, a beteljesült álom!

Már a reptérre indulásunkat Chiang Maiból kisebb ráfizetéssel kezdtük, mert a szállodából rendelt taxiórás autó helyett, egy utazási iroda kisbusza jött értünk. Igy ez 200 Bahtba (1200.- Ft) fájt nekünk. Amikor jöttünk, ugyanezt fele ennyiből úsztuk meg. Igy sikerült, azért a fejünk nem fájt emiatt, de jobb lett volna tuk-tukkal menni. Utunk további szakasza zökkenőmentesen zajlott. A repülőtéren már az ajtóban történt a csomagfeladás és az ellenőrzés. Ez vicces volt. Innen Bangkokba repültünk egyenesen, hogy aztán felszálhassunk a Kambodzsába induló repülőnkre.

Kellemes 2-3 órát töltöttünk a reptér Bangkok Airways Lounge-ba. Ettünk, ittünk, blogot irtunk, aludtunk :-) , mert továbbra is minden pillanatot kihasználunk a pihenésre. Eljött hát az idő, hogy nekivágjunk a legmerészebb kalandunknak, és egyben leghőbb vágyunknak, hogy eljussunk Kambodzsába, és ezzel együtt Angkorba. A repülőút gyorsan eltelt, 50 perc volt, és természetesen ezt végig aludtuk. Kétségek között szivárogtunk ki a reptérről, és vártuk, hogy ellepjenek minket az esetleges taxis hiénák. Legnagyobb meglepetésünkre csak vidám, hangos zsivaly fogadott, semmi tolongás, kunyerálás stb. Rögtön fogtunk egy taxit, aki 7 dollárért szállásunkra vitt minket. Nagyon kedves volt, és remekül beszélt angolul. Már nagyoin éheztünk az új dolgokra, teljesen rátapadtunk az üvegre, és rácsodálkozó mosollyal az arcunkon szemléltük az iskolások gyerekhadait, akik vidáman, egyenruhában, biciklivel tartottak éppne hazafelé. Szivvünket elöntötte a melegség, és mintha 50 évvel vissza pörgettük volna az idő kerekét. Mindenki felhőtlenül ment a dolgára, és azt láttuk, hogy ezek az meberek boldogok. Jó volt itt körülnézni, a szivünk csordultig telt érzelemmel, és elképzeltük, hogy ilyen is lehetene... Közben meg is érkeztünk a szálklásunkra, kedves recepciósok, pedáns rend és tisztaság fogadott minket. Nagyon megnyugodtunk, igy már minden félelmünk elszállt. A hotel ára 15 dollár volt per nap per pár. Neve: Sala Bai Hotel School

. Ez tulajdonképpen egy iskola ahol a gyerekek főzni tanulnak. Állitólag remek a konyhájuk, de sajnos nekünk nem volt szerencsénk kipróbálni, mert nincs minden nap konyha. Elfoglaltuk szobáinkat, egy kis frissitést adtunk izzadt testünknek, és azonnal nyakunkbe vettük a várost. hamarosan nagyon otthonosan mozogtunk, termlészetesen rengeteget fotóztunk, mert téma az volt doszt. A poros utcán a közlekedésben teljes fejetlenség uralkodott, de nagyon figyelnek egymásra, úgyhogy nincs mitől tartani. Csak kapkodtuk a fejünk, mert ez annyira más világ, EGY FANTASZTIKUS VILÁG!" Megéheztünk, és egy ismerősünk által ajánlott éttermet, a Red Pianot kerestük fel, amit most mi is tovább népszerűstenénk, mert rettenetesen izletes az étel és mindenki nagyon kedves. Némi fertőtlenitést is kellett végeznünk, de csak a biztonság érdekében, ezért 2 kör tequilával inditottunk.

Az este az étteremben nagyon jól telt, az emeleti teraszról szemlélhettük az utcai árusokat és szakécsokat. és a rengeteg tuj-tuk-ot kattogó motorjaikkal. Vacsi után ezek közül választottunk is egy négy személyeset másnapra, aki 18 dollárért elvisz minket Angkorba egész napon keresztül. Nagyon szinpatikus volt. és ami még nem megszokott, hogy a körülötte állók, akik szintén versengtek a "kegyeinkért" , együtt örültek a fiúval, hogy lett holanpra egy komoly munkája! Ezután folytattuk utunkat az éjszakai piachoz (Night Bazaar).

 Az árusok nagy kedvességgel gogadtak minket, semmi nyomulás nem volt, csak mosoly és hála, ha nem vettünk semmit, akkor is. Nagyrészt minden 1 dollár. Ahogy egyre beljebb és beljebb jutoittunk, egyre erősebb orrfacsaró szag ütötte meg szimatunkat. Egyszer csaka szemünk elé tárult a hús és zöldségpiac. Temérdek ember dolgozott, pucolt, vágott, darabolt, rendezgetett, csomagolt.

 Óriás kampókon lógó húsok, és minden új dolog amit láttunk, teljesen magávaé ragadott .Pizsamás kisgyerekek pózoltak velünk viritó fehér fogsorral, barna szemeikkel. Elvarázsoltak minket!!! Nehéz szivvel indultunk vissza a hotelbe, maradtunk volna még, de holnap megyünk Angkorba, és napfelkeltére oda kell érnünk. Hajnali 5 órára jön majd értünk Seth, újdonsült tuk-tuk sofőrünk! igy hát valószinűleg ma semlszunk....

Egy igazán mozgalmas és tartalmas nap északon!

A mai reggel kisebb nehézségekbe ütközött, mivel nem fikszáltuk le pontosan a tegnapi sofőrrel, az általunk hitt 7 órás találkozót. Ezért egy drága órát vesztettünk! De sebaj, nem szegi kedvünk semmi. Időközben megérkezik a tegnapi pilótánk, aki elvisz egy kollégájához, aki majd egy komolyabb gépjármüvel visz minket a nagy túrára!

Elindultunk, egy picit még a tegnapi fáradalmakat cipelve magunkkal. Fél óra utazás után kezdett kibontakozni a táj szépsége. Felébredtünk,a hangulat fokozódott. Első álomásunk Thaiföld legmagasabbra törő meleg vizű forrása. A várakozásokat felülmúlva nyerte el tetszésünk, "nem is gondoltam volna...." hangzottak el a megjegyzések. A vize olyan forró volt, hogy a tojások is megfőttek benne, de volt olyan rész is, ahol a megfáradt turisták lábukat áztathatták, igy tett Ildikó is.

Tovább menve nemsoká egy fantasztikus élményben volt részünk. A főút mellett rizsföldeken dolgozó helyiekre lettünk figyelmesek. Kézifék be, ajtó nyit, kipattanás, fotózás testközelből, hiszen a keskeny (40cm) sáros töltéseken odasétálva máris a rizsföld közepén találtuk magunkat! Ez aztán nem semmi élmény! Az emberek közvetlensége, miközben dolgoztak, meglepő volt! ("pont mint nálunk" :-) ) De beszéljenk a fotók...

Következő állomásként megcsodálhattuk a fehér templomot. Ha esküvői fotózás, akkor sehol máshol! Szeretnénk figyelmetekbe ajánlani, ha fotós kell, tudunk kettőt! :-) Ha elhagyod értékeid, itt a következő utad alkalmával ismét magadénak tudhatod ("pont, mint otthon" :-) ) Nem ide illő téma, de azért kitérnénk egy érdekességre, Ildikó elment wc-re, de a cipőjét le kellett vennie, majd papucsra váltani. Kicsit érdekes volt, és persze western legugolós, kapaszkodni nem tudós, pottyantós várta. Jót röhögtünk.
A továbbiakban utunkat kisebb hegyek övezték, amiben gyönyörködhettünk. A hangulat itt már tényleg felfokozott. Folyamatos poénok, kialakult szlogenek és becenevek, úgy mint Tolmácsi, Kakamaki, Paragép és Széf-séges Ildikó személyében. Hosszú az út a hosszú nyakúakig!

Megérkeztünk nyakas földre!!! Long Neck Karen Village, és persze még másik 4 hegyi törzs. A bejáratnál szemléltették azt a bizonyos réz karika tekercset, mellyel a nők nyakát nyújtják. Minden évben eggyel több karika kerül fel. Kezünkbe vehettünk egy vállunktól homlokunk közepéig tartó tekercset, ami 4 és fél kg-t nyomott, és egy régi öntött vas vasaló súlyának felel meg. Nagyon durva volt a kezünkben tartani!
Belépve, furcsa érzés volt elsőre. Mintha egy rezervátumba mentünk volna, ahol kirakatba tettek volna egy népet a turistáknak! De beljebb haladva rá kellett jönnünk, hogy ők valóban itt élnek, és nekik egyáltalán nem rossz az, hogy mások, mint az átlag ember.

Miközben sétáltunk át egyik helyről a másikra, sorra nézhettük meg a népek ruhaviseletét, kézműves termékeiket, mint pl. a bambuszból készitett poharat is, majd zenéltek nekünk bambusznádból készitett rudakkal. Nagyon kedvesek és szivélyesek voltak, sőt, még pózoltak is nekünk néhány fotó erejéig. Tovább menve kakasok, tyukok, kis bébijükkel grasszáltak fel és alá, kutyák, macskák rohangáltak. Végre megérkeztünk nyakigláb asszonysághoz, aki épp sálat szövögetve várt minket. Ildikó, az ő invitálására 2 perc múlva már mellette ül, és nézi, hogyan készül a remekmű. Nagyon kedves volt hozzánk, ugyan nem beszélget, de folyamatosan mosolyog és néha hümmög hozzá :-) . Ari volt! Lányok vásároltak is pár sálat, amiket ő késztett.
Egyszer csak gyerekzsivaly törte meg a csendet, mint kiderült egy helyi iskola volt a szabadban, bambusznád szerkezetű kis épület pálmafa levél tetővel, táblával, bambusz padokkal. Nagyon magával ragadott minket. Először félve mentünk oda, de nem volt miért, mert egyből üdvözöltek minket angol és thai dalokkal. Megintcsak rengeteg jó kép készült. Ez volt eddigi legcsodálatosabb élményünk, ilyet még életünkben nem tapasztaltunk, különleges érzés volt, hogy belepillanthattunk ebbe a természetes életbe. Nagyon szerencsésnek érezzük magunk! Szomorúan hagytuk ott őket!!!

Lassan a végéhez közeledtünk túránknak. Máris a kocsiban ültünk, és szélsebesen közelitettünk Thaiföld legészakibb pontjához, a Burmai határhoz, Mae Sai-hoz. Az út szélét árusok szinesitették a maguk forgatagával, és helyben sütött finomságok illatával. 20 perc erejéig volt szerencsénk meglátogatni egy kézműves vállalkozást, akik jade kövek megmunkálásával, csecsebecséket és ékszereket készitenek. Majd megnéztük a határt, ahol fegyveres őröket és kéregető gyerekeket is láttunk.
Hazaindulás előtt megnéztük, az Arany Háromszöget, ami Thaiföld, Burma és Laosz találkozása a Mekong folyónál. Itt is történt egy emlékezetes dolog: helyi szerzetesek megkérdezték honnan jöttünk, majd Ildikó visszakérdezett: valóban nem lehet a szerzetesekről fotót késziteni? Mire ő kissé hátra húzódva ecsetelte, hogy végülis lehet, de jobb ha megkérdezed előtte. De még hozzátette, hogy nőkkel nem érintkezhetnek, és nem is mehetnek közel hozzájuk a nők.

Ekkor esett le Ildikónak, hogy talán célzás ertékű volt a dolog, mert igen közel állt. Zavarba esvén, egy finom lépést tett hátra, majd megkérdezte, mi az elfogadható távolság, erre a szerzetes mondta: 1 méter. Erre méginkább zavarba jőve még egy lépés hátra, persze többiektől nagy röhögés!!!

Irány haza, elmentünk a tegnapi kedvenc éttermünkbe, majd az utcán megettük hőn áhitott palacsintánkat, és séta haza, plusz 3 óra blogirás, és a szokások fotóelemzés!

És ez egy igazán mozgalmas és tartalmas nap volt!!!!

Holnap indulunk Kambodzsába, ahol lehet hogy nem lesz netünk, igy ne izguljatok, ha 2-3 napig nem irunk!