A VARÁZSLATOS ANGKOR!!!

Az esti Red Pianos tuk-tukosunk a megbeszéltek szerint, sőt, előbb megérkezett a helyszinre, fülig érő szájjal. Természetesen, hogyan is lehetene másképp, késésben voltunk. Ildi pizsiben jelezte neki a teraszról, hogy számithat ránk! :-)
Kis idő elteltével már úton is voltunk a korom sötét Kambodzsában, csak a nagyobb utakon van közvilágitás, de abból is csak néhány helyen. Izgalommal és várakozással tele ültünk, lassan zötyögő, kis motoros tuk-tukunkban. (A Kambodzsai tuk-tukok úgy néznek ki, hogy egy kis motor hátsó ülése fölé van rögzitve egy forgópánt, és egy 4 személyes riksa szerű kis kocsit húz maga után.)
Nos, megérkeztünk a kasszához, ahol be kellett fizetni az egy napos belépő árát (20 dollár/fő) Hatalmas a tömeg, szinte már hihetetlen! Slowly Seth-akit Zoli nevezett el igy- ezután ismertette a mai napi ütem tervét, ami szerinte ideális lenne, persze, csak ha nekünk is megfelel.
INDULÁS! Teljes izgalom, egyszer csak megállunk, ahogy a többek is tesznek, de mivel sötét van, csak gondoljuk, hogy megérkeztünk Angkor Wathoz. Mert tényleg az orrunkig sem láttunk. Majd megindultunk az elemlápák fényének áradatával. Sajnos későn jöttünk rá, hogy a szállásunkon a zseblámpát nem az áramszünet miatt, hanem az Angkori napfelkelte miatt tették oda. Ahogy kezd kicsit világosodni, és a szemünk is szokja a sötétséget, kezdenek körvonalazódni a wat tornyai. "Felfogtátok hol vagyunk???" - hangzott felváltva a szánkból, néhány vaskos lépcső megmászása után. A tóhoz érve igyekeztük megkeresni a fotózáshoz legalkalmasabb helylet, nem volt egyszerű, de végül sikerült. Végre megindult a nap felfelé a maga megszokott tempójában. A narancssárgás sziluettben megláttuk a régen elhagyott, majd újra megtalált öreg, de máig is óriási templomot. Itt van, és mi látjuk!!! Lenyűgöző, monumentális, és mi ITT VAGYUNK!!! Nem hittünk a szemünknek. Kicsit mégis csalódottak voltunk, mert felhős volt az ég, amikor már szinte feladtuk, egyszercsak kibújt a felhők felül a nap, érintve a Wat tornyait. Egyre aprólékosabban kristályosodott ki szemünk előtt a templom szépsége!!! Készült pár képeslap fotó! :-)))
Ezután befelé vettük az irányt! Belépve, ha az ember lehunyja a szemét, érezheti az évszázadok terhét a vaskos oszlopokon, melyek tapintásával, mintha eggyé válna az ember, és érezné az ódon falak lassú, öreg vérkeringését. A lélegzetünk is lelassult, és tudtuk, meghatározó lesz az életünkben a mai nap. Egyszerűen fantasztikus érzés volt, valósággal sokkolt! Órákig bolyongtunk, láttunk valamiféle szertartást is, amit a szerzetesek tartottak ünnepélyes keretek között. Főszereplője egy diszes öltözetű kisfiú volt, akit valószinűleg szerzetessé avathattak, vagy valami hasonló... Találkoztunk itt élő majmokkal is, testközelből csodálhattuk őket!
Búcsút intettünk a watnak, és második állomásunk, a Bayon felé vettük az irányt. Ez alkalmi sofőrünk kedvence. Megpillantva azonnal feltűnt, minden irányból mosolyog ránk, hiszen 200 mosolygós arcot helyeztek el rajta épitői. Belül turisták tömkelege nehezedik a kopott lépcsőkre. Egyikőnknek felrémlett valami elefánt terem, na nehogy kihagyjunk valamit, nosza keressük meg. Kis kolbászolás után a zeg-zugos épületben megkérdeztünk egy ottani őrt, ugyan mondja már meg hol van amit keresünk. Kiderül, nem is elefánt terem, hanem terasz, és egy másik épület, kicsit arrébb. :-)) Tudomásul vettük, és már haladtunk is tovább következő templom együttesünkhöz. Tukajdonképpen ugyanaz, de azért természetesen mindegyik adott egy kis plusz látnivalót. A csajok felmásztak a hatalmas és meredek falú Phimeanakas-tetejére, némi látnivaló reményében, de nem jött össze, mert a fák még igy is magasabbra nyúltak.
Ezeket az épületeket is magunk mögött hagyva éhesen-szomjasan tértünk vissza Seth-hez, aki jót aludt gépjárművében, mig mi térdünkig koptattuk a lábunk. Mondtuk neki, jöhet az ebéd, ami nagyon fini volt. Itt kell megjegyeznünk, nem kell annyira félni, mint amennyire mondják. Persze jó elővigyázatosnak lenni, de ahol folyamatos az étkeztetés, és tisztának tűnik, sok a turista, ott nyugodtan ehetünk.
Aztán hires Ta Prohm felé folytattuk utunk, ahol megannyi film készült, mint pl. Angelina Jolie Tomb Raider-je is. A kaputól hosszú ösvény vezetett a bejáratig. Belépve egyből egy óriási fa fogad minket! "Húúúú, milyen öreg lehet!?" -hangzik! Beléptünk, és a lélegzetünk is elállt. Ez szinte tökéletesen mutatja, milyen régi ez az épület. A fa gyökerei átfonják az egész tetőt, ablakokat, és hosszú méterekre tornyosodnak az ég felé. Elképesztő!!! És még ezen kivül többféle különleges fa képződményt láthattunk, olyat is, aminek hatalmas gyökereire már évszázadokkal ezelőtt ráomlott a fal, de a gyökerek igy is utat törtek magunknak. De erről még oldalakat tudnánk irni, de sajnos nem tehetjük. És ez igaz az összes többi helyre, ahol jártunk az Angkorban.

Jöjjön el mindenki, és tapasztalja meg, ezt látni kell mindenkinek! Leirhatatlan és feledhetetlen élmény volt!

A nap végeztével Seth-et megkértük, vigyen minket vissza a kedvenc Red Piano éttermünkbe! Itt újra finomat vacsiztunk, és igy zártuk a mai napot!

I love Kambodzsa!!!! Ide még visszetérünk!!!

Képek coming soon, sorry!!!

Angkor képekben!

Kambodzsa, a beteljesült álom!

Már a reptérre indulásunkat Chiang Maiból kisebb ráfizetéssel kezdtük, mert a szállodából rendelt taxiórás autó helyett, egy utazási iroda kisbusza jött értünk. Igy ez 200 Bahtba (1200.- Ft) fájt nekünk. Amikor jöttünk, ugyanezt fele ennyiből úsztuk meg. Igy sikerült, azért a fejünk nem fájt emiatt, de jobb lett volna tuk-tukkal menni. Utunk további szakasza zökkenőmentesen zajlott. A repülőtéren már az ajtóban történt a csomagfeladás és az ellenőrzés. Ez vicces volt. Innen Bangkokba repültünk egyenesen, hogy aztán felszálhassunk a Kambodzsába induló repülőnkre.

Kellemes 2-3 órát töltöttünk a reptér Bangkok Airways Lounge-ba. Ettünk, ittünk, blogot irtunk, aludtunk :-) , mert továbbra is minden pillanatot kihasználunk a pihenésre. Eljött hát az idő, hogy nekivágjunk a legmerészebb kalandunknak, és egyben leghőbb vágyunknak, hogy eljussunk Kambodzsába, és ezzel együtt Angkorba. A repülőút gyorsan eltelt, 50 perc volt, és természetesen ezt végig aludtuk. Kétségek között szivárogtunk ki a reptérről, és vártuk, hogy ellepjenek minket az esetleges taxis hiénák. Legnagyobb meglepetésünkre csak vidám, hangos zsivaly fogadott, semmi tolongás, kunyerálás stb. Rögtön fogtunk egy taxit, aki 7 dollárért szállásunkra vitt minket. Nagyon kedves volt, és remekül beszélt angolul. Már nagyoin éheztünk az új dolgokra, teljesen rátapadtunk az üvegre, és rácsodálkozó mosollyal az arcunkon szemléltük az iskolások gyerekhadait, akik vidáman, egyenruhában, biciklivel tartottak éppne hazafelé. Szivvünket elöntötte a melegség, és mintha 50 évvel vissza pörgettük volna az idő kerekét. Mindenki felhőtlenül ment a dolgára, és azt láttuk, hogy ezek az meberek boldogok. Jó volt itt körülnézni, a szivünk csordultig telt érzelemmel, és elképzeltük, hogy ilyen is lehetene... Közben meg is érkeztünk a szálklásunkra, kedves recepciósok, pedáns rend és tisztaság fogadott minket. Nagyon megnyugodtunk, igy már minden félelmünk elszállt. A hotel ára 15 dollár volt per nap per pár. Neve: Sala Bai Hotel School

. Ez tulajdonképpen egy iskola ahol a gyerekek főzni tanulnak. Állitólag remek a konyhájuk, de sajnos nekünk nem volt szerencsénk kipróbálni, mert nincs minden nap konyha. Elfoglaltuk szobáinkat, egy kis frissitést adtunk izzadt testünknek, és azonnal nyakunkbe vettük a várost. hamarosan nagyon otthonosan mozogtunk, termlészetesen rengeteget fotóztunk, mert téma az volt doszt. A poros utcán a közlekedésben teljes fejetlenség uralkodott, de nagyon figyelnek egymásra, úgyhogy nincs mitől tartani. Csak kapkodtuk a fejünk, mert ez annyira más világ, EGY FANTASZTIKUS VILÁG!" Megéheztünk, és egy ismerősünk által ajánlott éttermet, a Red Pianot kerestük fel, amit most mi is tovább népszerűstenénk, mert rettenetesen izletes az étel és mindenki nagyon kedves. Némi fertőtlenitést is kellett végeznünk, de csak a biztonság érdekében, ezért 2 kör tequilával inditottunk.

Az este az étteremben nagyon jól telt, az emeleti teraszról szemlélhettük az utcai árusokat és szakécsokat. és a rengeteg tuj-tuk-ot kattogó motorjaikkal. Vacsi után ezek közül választottunk is egy négy személyeset másnapra, aki 18 dollárért elvisz minket Angkorba egész napon keresztül. Nagyon szinpatikus volt. és ami még nem megszokott, hogy a körülötte állók, akik szintén versengtek a "kegyeinkért" , együtt örültek a fiúval, hogy lett holanpra egy komoly munkája! Ezután folytattuk utunkat az éjszakai piachoz (Night Bazaar).

 Az árusok nagy kedvességgel gogadtak minket, semmi nyomulás nem volt, csak mosoly és hála, ha nem vettünk semmit, akkor is. Nagyrészt minden 1 dollár. Ahogy egyre beljebb és beljebb jutoittunk, egyre erősebb orrfacsaró szag ütötte meg szimatunkat. Egyszer csaka szemünk elé tárult a hús és zöldségpiac. Temérdek ember dolgozott, pucolt, vágott, darabolt, rendezgetett, csomagolt.

 Óriás kampókon lógó húsok, és minden új dolog amit láttunk, teljesen magávaé ragadott .Pizsamás kisgyerekek pózoltak velünk viritó fehér fogsorral, barna szemeikkel. Elvarázsoltak minket!!! Nehéz szivvel indultunk vissza a hotelbe, maradtunk volna még, de holnap megyünk Angkorba, és napfelkeltére oda kell érnünk. Hajnali 5 órára jön majd értünk Seth, újdonsült tuk-tuk sofőrünk! igy hát valószinűleg ma semlszunk....